A héten elkezdődött a harc a falevelekkel, amiből a menhelyen bőven akad, de az valahogy mégsem járja, hogy a kutyás blog bevezetője a falevelekről szóljon. Éppen ezért a mostani előszó egy olyan kutyáról szól, aki a hétfői nap hőse lett! Ő Kefe, a németvizsla, akire már nagyon sokan érdeklődtek, de ő töretlenül keresi az igazit. Hogy milyen az ő ideálja? Megpróbálom elmesélni.
Kefe még 2012 decemberében érkezett a menhelyre- és ennek megfelelően igazi karácsonyi ajándéknak gondolta magát. Megjegyezném, hogy a hozzáállása nem sokat változott azóta.
Ő is olyan kutya lett a menhelyen, akinek a nevét elsők között jegyzi meg mindenki. Keveseknek adatott meg, hogy konfliktusmentesen barátkozzon össze Kefével. Vagyis ilyen gondozó nem is akadt eddig. Szálkás, elhanyagolt szőre a mi szemünket sokkal jobban zavarta, mint őt, és semmiképp nem akart tőle megszabadulni. Ivartalanításkor, altatásban pedig megszabadítottuk a bajuszától!
Egyébként sok mindenhez ragaszkodik a bajuszán kívül is: saját kennel, saját udvar, sajátos felfogás. Nem tűr maga mellett kutyát, ragaszkodik az egyedülléthez. Eddig egyetlen társa volt, Dália az angyali kutyalány, akit örökbefogadtak. Azóta Kefe köszöni szépen, jobb egyedül.
Persze azért tud ő kötődni is nagyon: főleg a kajástálhoz. Ahhoz különösen. Sőt, amikor kiengedjük az udvarra szaladgálni, akkor mások edényét is ellopja a kennel elől. Ez a kis fickó alaposan feladta a leckét mindenkinek, és sok időbe telt, amíg elfogadta, hogy egy hajóban evezünk. Azóta persze megismertük egymást kellőképpen - volt rá időnk, és biztosan állíthatom, minden viccet félretéve, hogy remek teremtés, ha valaki érti a nyelvét. Makacs, öntudatos, ugyanakkor kedves és lehengerlő. Szófogadó, ha valakit kedvel, de erővel nem meggyőzhető. épp ezért nehéz neki gazdit találni, mert neki aztán vannak elképzelései: Akkor bele is kezdenék...