Nehéz heteken vagyunk túl. Sok-sok kutya várja a menhelyre kerülés lehetőségét, de a kenneleket felújítás miatt le kellett bontanunk, így nem tudtuk őket biztonságba helyezni. A menhelyen élő kutyák életterét és körülményeit nem akartuk lerontani azzal, hogy zsúfolttá, élhetetlenné tesszük az átmeneti, vagy végleges otthonukat. Nem altatással értük el a menhelyi létszámot, hanem azzal, hogy szabályoztuk a beérkező kutyák számát, hiszen elsősorban azokért a kutyákért felelünk, akik már a menhelyünkön élnek. Csak egy megüresedett helyre tudtunk új jövevényt fogadni.
A több hetes munkálatok így is megterhelték a kutyáinkat, hiszen megváltozott a megszokott életritmusuk. Zajosabbá vált a menhely, és mindenhol idegen emberek járkáltak, gyakran ott, ahol ők azelőtt éveket éltek. Most azonban elkészült a nagyház külső kifutóinak korszerű változata ép betonnal, szép kerítéssel, és a bent élő kutyák egy plusz udvart is kaptak, így sokkal több időt tölthetnek kennelen kívül.
A régi öreg kutyák azonban már megszokták az új helyüket, beilleszkedtek, megnyugodtak, így nem szerettük volna őket ismét kennelbe rakni. A nagyházat tehát azok a fiatal kutyák vették át, akik a felújítás közben egy-egy megüresedett helyre érkeztek, és már letöltötték a karanténidőt.
A gépek zaját lassan átvette az új kutyák izgatott ugatása, a munkások lábnyomait elfújta a szél. Valami mégis megváltozott, végleg.