Két héttel korábban a bevezetőm három kaukázusi keverékről szólt, akik tulajdonképpen nulla szocializációval érkeztek a menhelyre, úgy hogy gazdájuk sem a nevüket nem tudta megmondani, sem azt, hogy ki kicsoda. Az első hét eszeveszett pánikról, rettegésről szólt. Soha nem jöttek a kennel rácsaihoz, csak halált várva rettegtek a kutyaházban, a kutyaházon, vagy a sarokban. Nem morogtak, néha kicsit kapkodtak, de egyértelműen az életüket féltették. Ha hozzájuk értünk a végletekig feszülten várták, hogy mikor hagyjuk már őket végre békén. Ezen a héten Bingó, Tökmag és Vakkancs először lépett a szabadba, sétált pórázon. Hogy miről szólt az együttlét?
Az első napon arról, hogy álltunk, és vártunk, hogy végre meg merjenek mozdulni. Négykézláb követtük őket, és minden pici mozdulatnak örültünk. Második napon Bingó kezdett kinyílni, és gyorsan rá is jöttünk, hogy ő és Tökmag nem egyeznek. Bingó a domináns viselkedése miatt más lakótársakat fog kapni, akivel megértik egymást. Ami azt illeti ő néhány nap alatt képes volt bizalmat szavazni nekünk, és immáron boldog farokcsóválással jelzi, hogy örül, amikor lát minket.